top of page
Car Sound System

Rólunk

Tudj meg többet autósiskolánkról

- Amit tudni érdemes

hatter1
vezetes
vezetes1

Ismerjen meg minket

Nagyné Orbán Edina vagyok, az Edina Autósiskola egyik alapítója, vezetője és névadója. Férjemmel, Nagy Ferenccel 2012-ben alapítottuk meg az iskolát, mely azóta is elkötelezetten segíti a tanulókat a biztonságos közlekedés elsajátításában.

 

Tanári diplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem biológia-környezettan szakon, ezt követően gépjárművezető-oktatói képesítést szereztem a Miskolci Egyetem felnőttképzési központjában. A vezetés és az oktatás iránti elhivatottságot édesapámtól, Orbán Sándortól kaptam, aki példaképként mutatta meg számomra a szakma emberi és szakmai oldalát – türelmével, nyugalmával és hivatásszeretetével.

 

Már fiatal koromtól kezdve részt vettem a szakma adminisztratív és gyakorlati oldalában, így természetes volt számomra, hogy ezen az úton haladok tovább.

Az iskola megalapításakor fontos szempont volt számomra, hogy női tanulóink is biztonságban érezzék magukat, és bátorítást kapjanak – hiszen a vezetés mindenkié, nemtől függetlenül.

 

Célom, hogy minden tanuló megkapja a neki megfelelő figyelmet és támogatást az első perctől a sikeres vizsgáig – és azon túl is. Hiszek benne, hogy a jogosítvány nem csupán papír, hanem egy újfajta szabadság kapuja.

Biztonságos Vezetés

Tanulj kényelmesen, akár online KRESZ (E-Learning) képzéssel.

Több, mint oktatás

Támogató környezetben, türelmes és lelkes szakemberekkel tanulhat.

elonyokikon

Szakértelem

Tapasztalt, elismert oktatókkal és felkészült iskolavezetéssel támogatjuk a tanulást.

elonyokikon2

Figyelmesség

Barátságos, segítőkész ügyfélkiszolgálás a beiratkozástól a vizsgáig.

elonyokikon3

Átláthatóság

Mindenről világos, részletes tájékoztatást adunk szóban és írásban is.

elonyokikon4

Korrekt árak

Egységes óradíjak, rejtett költségek nélkül – amit ígérünk, azt tartjuk.

- Miért mi?

Csatlakozz a több ezer sikeres tanulónkhoz!

Sikeres vizsga

Tanított óra

vezetes2

100+

10000+

2012 óta
Több száz elismerés
a hátunk mögött..

Edina Autósiskola

logo

Tanulj vezetni biztonságosan, kényelmesen, modern környezetben.

Több éves tapasztalat, megbízható oktatók és digitális tananyagok segítenek célod elérésében.

Ügyintézés: Hétfő 10:00-14:00, Csütörtök 12:00-16:00.
Aug 18. - 21. Között az ügyfélfogadás szünetel!

4029 Debrecen Domb utca 1.,  földszint 1. ajtó Udvari lépcsőház

  • TikTok
  • Facebook
  • Instagram

© 2025 FER-DINA KFT.

bottom of page